Csak egy mondat, minden egyes nap!

Íme! Történetek, melyek naponta csak egy mondattal bővülnek! Valamint grátisz: Megmagyarázások(k)!

imagesca956yul.jpg

Hősünk daliás, ifjú titán korában


A repülő szőnyeg története

(Ahogyan azt az "Egy mesés nap a Százholdas Pagonyban" című eposzban már beígértem; nos, annak megfelelően és utána majdnem egyből; először megpróbáltam kettőből, de úgy valahogy nem ment; nem baj, majd legközelebb.)


Febr. 02.   Jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen.
Febr. 03.   Utoljára a Bahamákon látták.
Febr. 04.   Inkognitóban hevert bizonyos RG hotelszobájában, annak                        ágya mellett.
Febr. 05.   Én -személy szerint és általában és az ágyon- gatyában                            szoktam.
Febr. 06.   Haverni; ja, nem, hanem heverni; a haverni, az más.
Febr. 07.   Haverni, az azt jelenti, hogy baráttal (eggyel vagy többel)                        mindenfélét csinálni (gombfocizni, köveket rugdalni, szájat                      tátani, és a többi).
Febr. 08.   A szájtátás sokkal előnyösebb a szájtépésnél, mert utóbbi                        felesleges, sőt fájdalmas, és még hülyén is nézünk ki                                utána, ideig-óráig, esetleg annál tovább is.
Febr. 09.   Szájat tágra nyitni, s egy ideig úgy tartani, már csak azért is                    előnyös, mert egyrészt, általa kiszellőzik a rothadó fogaink                      által gerjesztett bűzös lehelet, másrészt, hátha mégis                                beleszáll az a bizonyos sült csirke/galamb/kacsa/bármi,                            megoldva aznapra étkezéssel kapcsolatos gondjainkat.
Febr. 10.   Egy próbálkozást megér, ha már, akkor; nem?
Febr. 11.   Nos tehát, hősünk egyszerű szőnyegnek tetette magát.
Febr. 12.   Állítólag az FBI kérte tőle ezt az áldozatot, merthogy ebben                      az RG-ben egy címeres banditafőnököt gyanított.
Febr. 13.   Katinak jó farháta van.
Febr. 14.   Ezt az RG-t a fél FBI kereste.
Febr. 15.   A másik fele viszont a fellelhetőségét kutatta,                                            tudományosan.
Febr. 16.   Azaz, bottal ütötték ennek az RG-nek a nyomát.
Febr. 17.   Megpróbálták kígyóval is, hátha.
Febr. 18.   Nem nagyon sikerült, viszont a kígyó halálra mart egy                              ügynököt.
Febr. 19.   Eztán kígyót-békát kiáltottak csóri kígyóra, ki -egyébiránt- csak                  a dolgát végezte; s ha már, akkor, azt a nyomorék virtuális                      békát bevállalná, (meg)próbáltatásügyileg; mondta: danke                      schön.
Febr. 20.   Az előző mondatot én sem nagyon értem; magával ragadott                    egy idea, egy eszme vagy egy sasmadár; nem emlékezem                      tisztán, mert én sem ültem a gép előtt egészen tisztán és                          izolda.
Febr. 21.   A Mari farháta meg egyenesen bámulatos, nem?
Febr. 22.   A mi szőnyegünk egyszerre csak eltűnt.
Febr. 23.   Állítólag (?!), teljesen utoljára(?!?), abban a bizonyos                                szállodában, annak is a bárjában(?!?!) látták.
Febr. 24.   Elivott 100 dollárt (?!?!?), majd fizetés nélkül -huss- kiröppent                    a légbe?!?!?!).
Febr. 25.   Ezt a hülyeséget!!!
Febr. 26.   Az FBI -szinte pillanatokra a szőnyeg elhussintását követően-                    nyomban kivonult a helyszínre.
Febr. 27.   Kihallgatták a személyzetet és a vendégeket is.
Febr. 28.   Mind ugyanazt vallották, egybehangzatosan.
Márc. 01.  Igaz, már mindőjük alulról nyalogatta a nirvánát, mert vagy                     részeg volt, vagy be volt lőve, vagy mindkettő, együttesest.
Márc. 02.  A hely, a vendégek, s a vendéglátók körének jellegét tekintve                 ezen állapot senkinek sem okozhatott meglepetést.
Márc. 03.  RG viszont -ha nem is könnyen, de még idejében- magához                     tért, szellentett szám szerint négyet, s elszelelt.
Márc. 04.  Csak az ájer maradt utána, ki is egy darabig fel-alá és szerte,                   majd -kellő érdeklődés hiányában- feloszlott, nagyjából                           toronyiránt.
Márc. 05.  A nyomkövető kutyák ezt igen zokon vették, ugyan                                   mindhiába.
Márc. 06.  Mind hiába.
Márc. 07.  Így hát tovább ütötték RG nyomát, de már csak bottal merték.
Márc. 08.  A biztonság kedvéért elszalajtottak valami Scully meg Mulder                 nevű, szupertitkosított hipertitkosügynökökért.
Márc. 09.  Nagy nehezen előhívták őket valami megatitkos X-aktákból.
Márc. 10.  A két hipertitoknok komolyan -mint mindig- vette feladatát, fel-                 alákutakodott, idebenézett, odakikukucskált, szemeiket                           jártatták, sőt, még a fülük botját is mozdítgatták, ám cudar                       kudarc!
Márc. 11.  De a legjobb farháta a Csirkének van!!!
Márc. 12.  Meg még a jó öreg Tyúknak is, se semmi!!!
Márc. 13.  Élt egyszer, a messzi Arábiában, egy szegény ember,                               bizonyos Ali.
Márc. 14.  A szomszédja volt -némi fallal, vizesárokkal, biztonsági                           őrökkel kicsit leválasztva tőle- egy kalifa, bizonyos Harún al-                   Rasid.
Márc. 15.  Ugyan ez a kalcsi okos volt, de a nagy eszét arra használta                     elsődlegest, hogy alattvalóit minél alaposabban megbúbolja.
Márc. 16.  Bocsánat, megpumpolja.
Márc. 17.  Olyaténképp nem volt népszerű, hogy ha kimozdult                                 lakóhelyéről, hiába ődöngött körötte sok-sok őrző-védő, a nép                 mindenfélével igyekezett őt jól megdobálni.
Márc. 18.  A gyerekei úgy hitték, a városban víz helyett paradicsom-                         paprika-tojás-dinnye-répa-retek-mogyoró-stb. hullik, eső                           gyanánt.
Márc. 19.  Egyikét-másikát még fel sem fedezték, akkoriban, ám mégis.
Márc. 20.  Pedig néha neki kellett vágni a város átszelésének, a fürdő                      miatt.
Márc. 21.  Ismeretlen okilag a fő kalifai palotatervező kifelejtette ezen                      helyiséget beletervezni ebbe a palotába bele.
Márc. 22.  Mikor a dolog kitudódott, fejvesztve próbált menekülni, de                       félelmében úgy elvesztette a fejét, hogy már le se kellett úgy                   külön fejezni, mint ahogy következett volna ez,                                         büntetésügyileg, normálisan.
Márc. 23.  Ő maga állított be a kalihoz, hóna alatt a buksijával.
Márc. 24.  Magánkihallgatást kért, s bár az uralkodó magán kívül volt a                   méregtől, mégis kegyet gyakorolt.
Márc. 25.  Ám ettől kezdve levetett fővel kellett a főnök előtt állnia, ha.
Márc. 26.  A népek kerülték.
Márc. 27.  Illemhely, az volt.
Márc. 28.  Egyből a trón mögött, drapériával takartan.
Márc. 29.  A drapéria jó nagy volt, ámde se nem volt zaj-, se nem volt                     bűzfogó.
Márc. 30.  Kihallgatás, meghallgatás, lehallgatás, meg egyéb                                   kalifálkodás közepette a főnök felpattant a trónról, és                               berongyolt oda, mögé.
Márc. 31.  Ilyenkor az udvari nép hátrébb sasszézott.
Ápr.   01.  Amennyire csak -fizikológisan- lehetett.
Ápr.   02.  A kalifané -a homokvihar dacára- lekászálódott a trónról, és                     kinyitott nehány ablakot. 
Ápr.   03.  Minden független hírforrás szerint, megérte.
Ápr.   04.  Úgy egyébként, hogy mi történt a kalifacsaláddal a fürdőben,                   arról majd később, ha egyáltalán.
Ápr.   05.  Nos, mint ahogy azt már említettem, ennek a a kalifának volt a              faliszomszédja az Ali.
Ápr.   06.  Baba.
Ápr.   07.  Ali Baba.
Ápr.   08.  Nos, ez az Ali Baba egy -számára- szép és szerencsés                               napon, kincsekre bukkant, ám rablókéra.
Ápr.   09.  Egy jó csomót elcsent tőlük, pedig és ámbár.
Ápr.   10.  Ámbátor; ám bátor...!
Ápr.   11.  Azzal győzködte magát -sikerrel, egyébként-, hogy lopott                         kincset lopni, az nem lopás.
Ápr.   12.  Ez ügyben nem kérte ki se a kádi, se a rabbi, se a kukutyini                     kisbíró véleményét sem.
Ápr.   13.  A kincsrabászati szakemberek véleményét sem.
Ápr.   14.  Akik is -hogy-hogy- nem nézték nagy kínkeservvel, szorgos                       rablások árán összeszedett kincseik fogyását, jó szemmel.
Ápr.   15.  Sőt, kifejezetten rossz szemmel nézték.
Ápr.   16.  Ezért mindőjük szemüveget hordott, különösen a Carrera                         márkájú, dioptriás síszemüvegeket csípték nagyon.
Ápr.   17.  Jól állt nekik, meg kell hagyni, amolyan macsósan.
Ápr.   18.  Trükkösen kinyomozták a lopóember személyét, a rablók                         tolvaját.
Ápr.   19.  Úgy döntöttek, nevelésügyi célzattal közepesen                                         megmészározzák a Babát.
Ápr.   20.  Nem, nem a Barbie babát!
Ápr.   21.  Jól mondod, kislányom, tényleg mindkettő sík hülye, de a                         Barbie legalább nem lop!
Ápr.   22.  Olyat eddig még nem gyártottak, asszem.
Ápr.   23.  Persze, hogy veszünk majd olyat is, édesem, naná!
Ápr.   24.  Hogy folytassam, tehát az ALI Baba gyilkolta halomra a                           rablókat, körmönfontan.
Ápr.   25.  Haha, és nem ám ők őt, haha!
Ápr.   26.  Kutya- és macskakajakonzervet gyártott a hullákból, így                           szabadulván meg a tetemektől.
Ápr.   27.  Amelyik korán kelő volt, abból kakaskonzervet.
Ápr.   28.  Amelyik hótt sötét volt, abból marhakonzervot.
Ápr.   29.  Amelyik olyan nyugis volt, úgy egyébként, abból halkonzervet. Ápr.   30.  A kegyetlenekből vadhúsosat, a szelídekből viszont                                   bárányhúsosat.
Máj.   01.  Na, hogy-hogy nem, ennek nem túl sok köze van szőnyegünk                   történetjéhez.
Máj.   02.  Konkrétan, semmi.
Máj.   03.  Úgyhogy ugorgyunk; tuttty!
Máj.    04.  Tudtam, hogy kutyakotyvalék lesz; de a sztori szempontjából                    ez részleteskérdés.
Máj.   05.  Tehát -emígyen összevisszakanyarodva- a repülő szőnyegeket                  -emígyen a szőnyegbombázást is- a kecsua és a viking                            indiánok találták fel, i.e. 22.947 aug. 12-én, a reggeli és a                        tízórai között, nagyjából félúton.
Máj.   06.   Amúgy teszek arra, hogy Neked nem tetszik az emígy, Tisztelt                  Olvasóm, mivel ezt a kis sztorit én írom, s emígyen azt írok                      bele, amit akarok, mint ahogy azt olvashatod tovább is, úgy                    nagyjából emígyen.
Máj.   07.  Előbbiek Szibériában, utóbbiak is.
Máj.   08.  Aztán vándorolgattak kicsinyesség, ki merre látott.
Máj.   09.  Cipelték a titkot, aki imcsizte, hogy nem neki kellett                                 dolgoznia.
Máj.   10.  Ő csak hagyta magát; mi mást is tehetett volna?! -vallotta                         később, a meghallgatáson.
Máj.   11.  Így hát cipelték őt tovább, elébb ide-oda, közben fel-alá, de                     nem utolsósorban, össze, valamint -kicsit később- vissza is.
Máj.   12.  Identitászavara támadt eközben, a pszichológusa szerint.
Máj.   13.  Is.
Máj.   14.  Ezt azzal kompenzálta, hogy ivott, mint a kefekötő. 
Máj.   15.  A kefekötő az az ember, aki kefeszerű szerkezeteket gyárt,                     nem éppen unalmában.
Máj.   16.  Úgy tetszik, vedelnek; mindahányan.
Máj.   17.  A fellelt dokumentumok alapján csak az biztos, hogy valami                   Magyarországon, azon belül is valami Mizserfán, ott is a Május                 1. út 8 szám alatt lelt rá az FBI szőnyegünkre.
Máj.   18.  Legott be is szervezte magába.
Máj.   19.  Oka-módja--célja ismeretlen-titkos.
Máj.   20.  A később történtekből kiderült, hogy az integrálás úgy                             közepesre sikeredett.
Máj.   21.  A deriválás meg még gyengébben.
Máj.   22.  De alkoholizálásban viszont jót alakított!
Máj.   23.  Akadt olyan nap, mikor tök okés volt, máskor meg nagyon                       nem.
Máj.   24.  Irodalmilag öntörvényűként írnám le állapotpolját.
Máj.   25.  Köznyelvileg azt mondanám, hogy leginkább folyamatosan be                 volt rúgva, a közbeeső órákat másnapossága intenzív                               kezelésével töltötte.
Máj.   26.  De mivel titkosítottsága tökéletesnek tűnt, azonnal be is                           vetették.
Máj.   27.  Elsőként abban kellett közreműködnie, hogy a Föld ne                             robbanjon széjjel, lehetőleg miszlikekre.
Máj.   28.  Bizonyos Micimackó, s annak erősen csökött bandája -ámbár                   véletlenségiesen, s még önvédelmiességből kifolyólag is-                         nekilátott szétrobbantani hazánkjainkat.
Máj.   29.  Mindenkiét, egyetemlegesen.
Máj.   30.  A történetet a http://micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu                           helyen lehet tanulmányozni, 12 éven felülieknek.
Máj.   31.  A lényeg, hogy vizsgafeladata nem sikerült épp kiválóra, úgy                   közel se.
Jún.   01.  De az élet megy tovább, mondják az okosok.
Jún.   02.  Olyan is van, aki a http://micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu                   után is így véli.
Jún.   03.  Ereggyünk, nyomába.
 
 

 

 

 images5.jpg

Hősünk már nem annyira hős (viszont nős), kevésbé daliás, közepesen kivénhedt, és már semmiképpen sem titán korában, mint amilyen volt korábban, ahogy ez nem volt megírva a Koránban, se korábban, se utóbb.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"

fengsuhi.hupont.hu

3. bia-jonas-brothers.hupont.hu

► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből

bia-jonas-brothers.hupont.hu

4. ♥Minden ami sztár!♥

► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap

mindenamihannah.hupont.hu

5. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

6. Úton Krisztussal

► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

irgalom.hupont.hu

7. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

8. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

9. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

10. csajsziklapjahupont.hu

► az oldalon minden ami csajos és tinis és twilight

szabokriszta.hupont.hu

11. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

12. Üdv a sztárok Világában!

► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!

staarok.hupont.hu

13. Selena és minden más!:D

► Hírek,tesztek,játékok és sok más!

selenaandminden.hupont.hu

14. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

15. Hello!Nézz körül<3

► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!

kedvenc.hupont.hu

16. Kaméleon

► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!

kameleon.hupont.hu

17. TELJESKÉP INGATLAN

► HA ELADNI SZERETNÉ AZ INGATLANÁT, NEM CSUPÁN HIRDETNI!!!

teljeskep.hupont.hu

18. TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS BUDAPEST

► SZŐNYEGTISZTÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS, KÁRPITTISZTÍTÓGÉP BÉRLÉS BUDAPEST. KAUCIÓ NINCS. INGYENES HÁZHOSSZÁLLÍTÁS AZ EGÉSZ VÁROSBAN.

budapestigepkolcsonzo.hupont.hu

19. Csajok 4ever

► Szijasztok.Itt találhattok képeket,akkor idézeteket,meg mindenfélét.Köszi hogy erre néztél.:)

wwwtamioldala.hupont.hu

20. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

21. Tóth Lóránt Fafaragó

► Munkáim Zsűrizett népi iparművészeti tárgyak, minőségi gyümölcsfából készülnek. Alkotásaim széles körben játékok, használati tárgyak, dísztárgyak, emlékoszlopok, emléktáblák, vallási tárgyak.

tothfaforgacs.hupont.hu

22. Villanyszerelés a hét minden napján 0-24 óráig mobil: +36/20/519-2843

► Villanyszerelés, riasztószerelés, kaputelefon szerelés, kaputechnika

leszkocsaba.hupont.hu

23. FARKAS BARÁTOK

► A FARKASOK A KIRÁLYAK!!!!!EZ TÉNY!!!! :D

farkasvedok.hupont.hu

24. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

25. Mindent az állattartásról!

► Soha ne szégyelld a egy-egy állatod jobb barátod mint valameik ember ismerősöd!

allattarasrol.hupont.hu

26. Minden a sztárokról

► Sziasztok itt minden a sztárokról szól remélem tetszeni fog nektek. Szép napot mindenkinek. :)

kis-hableany.hupont.hu

27. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

28. Égi Vándor

► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

egivandor.hupont.hu

29. Welcome!

► ,,Life Sucks, And Then You Die." Jacob Black

starfan.hupont.hu

30. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

31. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

32. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

33. Selena Generation

► Üdvözöllek az én Selena Gomezzel foglalkozó oldalamon! Sok új infó és minden ami róla szól! Remélem tetszeni fog (L) puszi: Berni

selena-source.hupont.hu

34. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

35. bubuvicc-a válogatott viccek lapja

► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!

bubuvicc.hupont.hu

36. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar

► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.

szeddmagad.hupont.hu

37. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka

► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.

chihuahua.hupont.hu

38. Nem Mindenki oldala! :D

► Képek,Pixelek,optikai csalódások,Sztárok

mindenamirajz.hupont.hu

39. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek

► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..

noiekszerek.hupont.hu

40. www.ismertetok.hupont.hu

► ez az oldi a legjobb lovas oldal, itt mindent megtalálsz amit keresel!!!!!!!!!!!!!!

ismertetok.hupont.hu

41. Lindyke oldala 2

► Nem szükséges tudnunk, "hogyan" és "hová", hanem egy kérdést kell feltennünk, ha bármibe belekezdünk: "Mi célból teszem, amit teszek?"

lindyke.hupont.hu

42. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

43. újra szerkesztésnek indul...

► Kagylózdd!

ufomania.hupont.hu

44. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

45. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

46. Csajok!

► Itt mindent megtaláltok amit szeretnétek!

csontikutya.hupont.hu

47. OVI - ISI és DRÁMA - OVI

► Készülj velem játékosan az iskolára!

ovi-isi.hupont.hu

48. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock VIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves Olvasó! "Az Álmok völgye" c. nyolcadik verseskötetem a második korszak első kötete. Bár írásai hangulatuk miatt továbbra sem állnának helyt egy humor-magazinban, mégis azt mondhatom, ezek az évek életem legboldogabb időszakát jelentik nekem.

solverus-versek-viii.hupont.hu

49. Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!!

► Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel

sztaroktitkok.hupont.hu

50. Divat, sztárok, idézetek, ruhák és minden ami kell *-*

► Sztárok ,divat,Legjobb zenék, kedvenc előadók, legmenőbb cuccok különleges eseményekre és sulis dolgok-cuccok szünetekre...Csak itt és csak most... :) Mert ide érdemes benézni <3 És lécci mindenki lájkolja a Facebookos oldalunkat íme: https://www.fac

iszaszi.hupont.hu

51. Bihari hímzések

► " Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."

biharihimzes.hupont.hu

52. BEST CENTER APARTMAN Hajdúszoboszló

► Ahol távol otthonától is otthonra talál.

szallashajduszoboszlo.hupont.hu

53. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

54. Állati Barát, ahol minden állat számít!

► Ez az oldal azért jött létre, hogy minél többet megtudj az állatokról és a növényekről, és közben jól szórakozz!

allatibarat.hupont.hu

55. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

56. legyenszerencsénk

► mindenjogfenntartva

viraglatomszol.hupont.hu

57. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

58. Segítsünk Laurának

► Bencze Laura egy kilenc éves, tündéri kislány. Élni akarása és kitartása csodálatra méltó, de most a mi segítségünk is kell mind-e mellé. Neki kérünk segítséget, hogy meggyógyuljon, és megtörténjen a csoda,végre boldogan és egészségesen éljen!

bencze-laura.hupont.hu

59. C S I L L A G K R I S T Á L Y

► Útkereső - nem emberi testben élő lények vagyunk spirituális lelki tapasztalatokkal, hanem sokkal inkább spirituális lények emberi testben és emberi tapasztalatokkal

csillagkristaly.hupont.hu

60. Minden sztár

► Itt Sztárokról lesz szó!

minden-star.hupont.hu

61. Kutyák

► Kutya itt minden!!!!:)<3

kutyak-site.hupont.hu

62. Sziasztok! Itt a webkellékek világa!

► webkellékek

webkellek.hupont.hu

63. Minden nap egy rövid kis történet és mások

► Ezen a honlapon főleg horrort, de olvashattok még romantikus és vicces történeteket is. Viszont itt nem csak történeteket olvashattok hanem mindenféle tippeket, idézeteket és paktikákat is.

rovid-tortenetek-minden-n.hupont.hu

64. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

65. A. C. Milan Forever <333

► <3 Minden ami foci <3

minden-ac-milan.hupont.hu

66. TENGERI KAJAKKAL A BALATONON

► EVEZZ, KAJAKOZZ A MAGYAR TENGEREN !

balatonkajak.hupont.hu

67. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

68. http://naruto-shippuuden.hupont.hu

► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal.

naruto-shippuuden.hupont.hu

69. WalkerCraft

► Csak Craft, semmi más!

isytingcraft.hupont.hu

70. FociMenedzser játék

► Az a cél,hogy mindenki jól érezze magát!!!!

manager.hupont.hu

71. Postagalamb Sky Steeds Homing Pigeon Loft Postagalamb sport és tenyésztés

► A síker öt pillére. Tenyésztés. Takarmányozás. Tréning. Egészség. Dúc.

sky-steeds-postagalamb.hupont.hu

72. Magyar Bichon Állatvédő Egyesület (Bichon Rescue Hungary)

► Kérjük ajánlja fel adója 1 %-át a Fajtamentés mentettkéinek javára. Adományával Ön is részt vállal a további mentésekben, esélyt adva a többi segítségre szorulónak. Adószámunk: 18869224-1-03

bichon-fajtamentes.hupont.hu

73. Szátok Község Honlapja

► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."

szatok.hupont.hu

74. Demi Lovato & Titanic

► Ha imádod a Titanicot és Demi Lovatot mint én akkor itt a helyed!!!

hannahszandi.hupont.hu

75. Jonas Brothers

► Itt mindent megtudhatsz a Jonasról amit akarsz!

jbjonas.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 48
Heti: 316
Havi: 978
Össz.: 174 786

Látogatottság növelés
Oldal: A repülő szőnyeg története
Csak egy mondat, minden egyes nap! - © 2008 - 2026 - csak-egy-oldal.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »