A kép címe: Zeuszt arra kéri alkalmi partnere, hogy vegye már be a Viagráját, dobja el a gagyi villámbotját, és szálljon le a magas lóról/trónról/hegyről-végre.
Csak egy (1) mondat! (naponta)
(Néha kissé előre, néha kissé lemaradva!)
Ha új tartalom jelenik meg, ki(bosszantás esetén le)fejezetten jelzem!
Kösz a türelmet és a kitartást!!!
Új görög mitológia
(Ami felett Robert Graves figyelme elsiklott!)
Káosz és Kosz története

A legjobban sikerült rendőrségi fantomkép Koszról (ki is jobbról a második), kissé hátrahúzódva, merthogy a háta kissé meg volt húzódva, állítólagosan. Elől, középen, maga Káosz, erősest idealizáltan ábrázolva. Az öklös dagi (balszélső) meg a kimonós-suliegyenruhás (szabadon választott) japán kiscsajszi (jobbszélső) a rajzoló üres perceit voltak hivatottak kitölteni.
Dec. 01 Hol volt, hol nem volt, még most is van egy dög nagy hegy Görögországban, úgy hívják, hogy Olümposz.
Dec. 02 A Wikipédia szerint nem is olyan nagy.
Dec. 03 Mindegy, ennek a tetején élt és uralkodott Zeusz, a görögök és a z+g#r%ok legnagyobb istene.
Dec. 04 Azt hitte magáról, ő a király, pedig dehogy.
Dec. 05 A királyok, azok tényleg királyok voltak, leszámítva a császárokat.
Dec. 06 Zeusz csak egy ordenáré főisten volt, pár ezer éves megbízatással.
Dec. 07 Saját maga bízta meg ennen magát, mert csak magában bízott, pedig teljesen megbízhatatlan volt, mint arról a későbbiekben megbizonyosodhatunk.
Dec. 08 Apukája egy messzi kannibál törzsből eredhetett, aki imádta gyerekeit; úgy imádta, majd megette őket.
Dec. 09 És lőn!
Dec. 10 Mikor Zeusz puccsal megszerezte végre a hatalmat gyermekszerető papájától, feleségül testvérét vette el.
Dec. 11 Mikor egy interjúban megkérdezték, miért, akkor -vállát vonogatva- csak annyit válaszolt: -Hát, ha lúd, legyen kövér!
Dec. 12 Lúdnő, hahaha; kövérnek viszont tényleg kövér volt...
Dec. 13 A családi erőszak mindennapos vendég volt náluk.
Dec. 14 Már nem is kopogtatott, csak úgy kinyitotta az ajtót, bejött, leült egy sarokba, kenyérhéjat majszolgatva.
Dec. 15 Ha valami nem tetszett a vehemens férjnek, jól kilógatta asszonykáját az ablakon.
Dec. 16 Szexuális beállítottságát jól jelzi, hogy házasságon kívül vagy negyven gyermeke született!
Dec. 17 De Kosz és Káosz megrendítő életére csak a legutóbbi, felettébb tudományos kutatások derítettek fényt.
Dec. 18 Történt egyszer, hogy ez a Zeusz, ez az ókori jampeckirályfi, sétálni indult, lefelé a hegy tetejéről.
Dec. 19 Szép tavaszira hajlott a tényleg tavaszi idő; a szél lengedezett, a nap sütögette a pecsenyéjét, a fű füvezett, a kő kövezett, a hetérák hetéráltak; mindenki serényen, danolászva tette a dolgát.
Dec. 20 Ahogy így szippantgatta a leget, orrrmányát egy rendkívül intenzív illat csapta meg, erőst.
Dec. 21 Mondanom se kell, ez a Zeusz nevű pojáca egyből belezúgott ebbe a sosem hallott ódorba; végtére is, tavasz volt, csak nemrég múlt el Bálint gazda; ööö, napja.
Dec. 22 Bálint gazda napja.
Dec. 23 Hatalmas orrrmányát munkára fogva, gyorsan kiszagolta, mi is itt az ábra.
Dec. 24 Boldog és Kellemes
Dec. 25 Karácsonyi
Dec. 26 Ünnepeket!!!
Dec. 27 -Igen, érzem, bizsereg a ménem, ez az, ami nekem kell, ez az, ami eddig hiányzott sanyarú életemből!- daligálta, orrrhegyről követve szíve (?) választottját.
Dec. 28 -Léto, Déméter, Europé már megvoltak, Héra meg bármikor meglehet!
Dec. 29 -Meglehet, ez kell most nekem!- s hopponálás nélkül is, sitty és sutty, rálelt az illatár tulajdonosára.
Dec. 30 Igen, jól sejtettétek; egy rózsabokor volt az!
Dec. 31 B U É K !!!
Jan. 01 2 0 1 1 !!!
Jan. 02 És a perverZeusznak legott, kétszer is, meglett!
Jan. 03 Erre az esetre még meglett isten korában is szívesen emlékezett!
Jan. 04 Majd haza, szökdécselve, nótacsokorázva!
Jan. 05 Nagybetűs SZERELEM, első szaglintásra!
Jan. 06 Nadeaztán otthon!
Jan. 07 Héra megint megorrrintotta, negyvenxedikszerre (vagy többedikre), rutinosan!
Jan. 08 Pedig neki nem is nagy az orra, és mégis mindenbe beleüti!
Jan. 09 Zengett az ég, Héra újra (negyvenxedikszerre) bosszút esküdött, konkrétumok nélkül!
Jan. 10 Mi lesz ebből?!
Jan. 11 Hát az lett, hogy egy bizonyos -rózsakihordási idő után, amit pontosan nem tudunk, mennyi is- megszületett a két gyermek.
Jan. 12 Kosz, aki maga is, meg amihez hozzáért, az is, tiszta kosz lett!
Jan. 13 Káosz, aki maga is, meg ahol feltűnt, helyileg ott is, kitört a káosz!
Jan. 14 Héra, megtudván az események ilyen jellegű alakulását, kiterjedt kémhálózatát bevetve, úgy döntött, itt neki nem lesz semmi különösebb oka a beavatkozásra.
Jan. 15 Hiszen ezek úgy hülyék, ahogy vannak; állapotukon rontani még egy istennek is embert próbáló feladat!
Jan. 16 Veszed; fogod; kapisgálod; érted: istennek embert próbáló?
Jan. 17 HAHA!
Jan. 18 Héra számítása bevált; PerverZeusz (állítólag az eset után ez lett a nemhivatalos neve) meg égett, mint a rongy, szinte folyamatosan, mert ahol ez a két zabigyerek felbukkant, ott minden beledőlt a dugájába, már amelyiknek egyáltalán volt.
Jan. 19 Dugája.
Jan. 20 Héra majd' szétröhögte az agyát; valamennyit azért még tartogatott, hasonló esetekre.
Jan. 21 PerverZeusz meg dühöngött, de sokat nem tehetett, mert ezt bizony ő prütykölte el/meg!
Jan. 22 Rózsabokor anyjuk tehát nevelgette őket, amennyire tudta.
Jan. 23 Zeusz meg besegített volna, főleg a pelenkázásba, mert azt nagyon bírta.
Jan. 24 De hát Héra!
Jan. 25 Éldegélt arrafelé egy kecskepásztor a családjával, meg kecskékkel.
Jan. 26 Kafa nagy kéróban laktak, öt szobával, két fürdővel, műholdas tévével, internettel, jacuzzival a kertben.
Jan. 27 A pásztor az egész kócerájt hitelre vette.
Jan. 28 MITŐL LENNE EZ HITELTELEN, HE?!
Jan. 29 ÉN HITELES FORRÁSOKAT HASZNÁLOK, TE HITETLEN!
Jan. 30 Mivel a kölcsön visszafizetése akadozott a kecskepiaci válság okából, emberünk alkut kötött a bankkal.
Jan. 31 Évi egy gyerekben egyeztek meg.
Febr. 01 A bank jó zsíros üzletet kötött az emberkereskedőkkel, a kecskésnek meg nem jelentett problémát a tanlerozás.
Febr. 02 Tanlerozta az asszonyt szorgalmasan, aki ezt egyáltalán nem bánta.
Febr. 03 Úgy és annyit, mint egy görög isten.
Febr. 04 Mint mondjuk, a Zeusz.
Febr. 05 A kényszerszünetekben kerültek sorra a kecskék.
Febr. 06 Így lettek a pánok.
Febr. 07 Minden más pánelmélet súlyos tudatlanságra vall.
Febr. 08 Sajnos, a pánok nem voltak jók a banknak.
Febr. 09 A történeti feljegyzések szerint a pánok meg a punok igen utálták egymást.
Febr. 10 Ha a pánok megjelentek a punoknál, azok páni félelemben szerteszét futottak.
Febr. 11 Ha pedig a punok bukkantak fel a pánoknál, utóbbiak pánikba esve, szanaszét szaladtak.
Febr. 12 Olcsó játék, hülyegyerekeknek.
Febr. 13 De ha egyszer élvezték!
Febr. 14 Az évi egy gyerek befizetése azonban -egy idő után- komoly nehézségekbe kezdett ütköződni.
Febr. 15 Elég hamar.
Febr. 16 A kecskepásztor asszonya unta a folyamatos terhességet, és azt, hogy a gyerekei törlesztésként elkerültek tőle.
Febr. 17 Néha szóvá tette ezt hiteles urának.
Febr. 18 Pechjére.
Febr. 19 Ilyenkor kapott hideget-meleget (mindenféle halmazállapotban), de legfőképp.
Febr. 20 Ha a kecskeherceg kicsit bepiált, akkor csak szemrehányást.
Febr. 21 Büdöset.
Febr. 22 Úgyhogy a nő elkezdte a fogamzást gátlani.
Febr. 23 Így viszont a leadott gyerekek száma nem volt elegendő.
Febr. 24 És íme: itt rúgkapált a bokorban két évi részlet!
Febr. 25 Egy maratonit se habozott, fityfiritty nélkül hazapucolt a két kis ivadékkal!
Febr. 26 Pedig ha, alaposabban!
Febr. 27 Az egyik egy tömény mocsokbánya volt, gyorsan a tolvaj is.
Febr. 28 Jó, hát a szabad ég alatt, hát milyen legyen, na!
Márc. 01 A másiknak orra a nyakán, fütyije a térdén, egyik lába itt, a másik ott, szíve a torkában dobogott, és még a szeme sem állt jól!
Márc. 02 Ahogy átlépte a birtoka küszöbét, a két önkéntelenül önkéntes pelenka-akcióhős munkába kezdett.
Márc. 03 Napokon belül -azért mindennek van átfutási ideje!- mindent belepett a dzsuva, valamint össze lett zagyválódva.
Márc. 04 Lakók sivítva és sikítva el, leginkább balfenéken!
Márc. 05 És minden helyek lakói, melyeket -önfelcseperedésük után- az ikerpár meglátogatott!
Márc. 06 Városállamok, sima államok, nagyobb országok, birodalmak dőltek össze, ottjártuk alkalmával.
Márc. 07 A történészek még ma is értetlenül állnak az ilyen események előtt, búslakodva.
Márc. 08 Van, aki szerint még ma is!
Márc. 09 Pölö, a fekete lyukak, a féreglyukak, meg a segglyukak.
Márc. 10 A nóvák meg a szupernóvák, meg a csillagközi por.
Márc. 11 Van, aki szerint még a Földönismais.
Márc. 12 Jóx nagy baromság, az már biztos!
Márc. 14 Mindegyx, ennyix elég volt mára!
Márc. 13 Jóccaxátx!
Márc. 16 Holnapx kix fogokx takarítani, mert erősen eluralkodott a piszok.
Márc. 17 Héx!!!
Márc. 15 Hogyx kerülx azx ágyamx a plafonra?!
Márc. 20 Miértx üldözix ax rádiómx a kutyátx?!
Márc. 18 Xmitx repkednekx ax növényekx ax lámpax körülx?!
Márc. 19 Xésx xfőlegx, kix ezx ax kétx fazonx ax szobámx közepénx?!
Márc. 21 Xaz xegyikx egyx töményx mocsokbányax, ax xmásiknakx xorrax ax nyakánx, fütyijex ax térdénx, egyikx lábax ittx, ax másikx ottx, szívex ax torkábanx dobogx, ésx mégx ax szemex semx állx jólx...!!!
Vége!
Végre!
De mi végre?!
GYIK: Affrancba, most meddig kell várnom, hogy valami klassz újat olvashassak ennek a kitűnő írónak a kékvérű vénájából, egyenest?
A/ Á, dehogy!
B/ Közöd?!
C/ Igen, és kuss!!!
Továbbiakban:
Megmagyarázások(k)!
(se vége, se hossza)
Egy mesés nap a Százholdas Pagonyban
(kész)
Önkény!!!eztetés!
(Gasztromagazin, magamfajta eccerű csávóknak)
Zsíroskenyér
(tényleg naponta csak egy oldal, s még hol a vége? fuss el véle!)
A repülő szőnyeg története
(ez is naponta mondatozva!)
Hasonlóan másabb:
http://micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
5. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
6. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
7. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
9. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
11. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
12. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
13. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
14. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
15. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
16. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
17. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
18. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
19. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
20. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
21. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
22. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
23. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
24. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
25. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
26. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
27. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
29. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
30. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
31. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
32. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
33. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
34. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
35. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
36. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
38. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten
► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében
villanyszerelobudapesten.hupont.hu
39. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
40. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
42. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
44. "Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk."
► Csak az igazat,:reggel,délben meg este! Ami az országos hírekből kimarad! Nézd meg az érem másik oldalát,godolkodj.
taltosok.hupont.hu
45. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
46. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
47. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
48. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
49. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
50. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
51. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
52. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu
53. Kinder tojás játék gyűjtemény
► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection
kindercollection.hupont.hu
54. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
55. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
56. Gyermeksarok
► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!
gyermeksarok.hupont.hu
57. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
58. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka
► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.
chihuahua.hupont.hu
59. Girls for girls
► minden, ami egy lánynak érdekes lehet: könyvek, ruhák, sminktippek, életmód, filmek, kreatív, DIY, sztárok, sztorik...
heygirlitsme.hupont.hu
60. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
61. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
62. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
64. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
65. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
66. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
67. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
68. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
69. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
70. Jóban Rosszban
► Minden itt van, amit a szereplőkről tudni lehet. Természetesen hírek és további érdekességek is találhatók a honlapon.
jobanrosszban-love.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Ez az oldal leginkább az emo-val foglakozik de találsz itt sok minden más érdekességet is. Jó időtöltést kívánok. Puszi:Niki :)
emo-website.hupont.hu
75. Minden sztár
► Itt Sztárokról lesz szó!
minden-star.hupont.hu